Minden ami fontos

Elázott számlák!? Többmilliós adókülönbözet lett a vége!

Elázott a hotel. 

Többmilliós adókülönbözetet állapított meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy szállodát üzemeltető vállalkozásnál. A cég számlái egy állítólagos beázás miatt semmisültek meg.

 Előzetes kockázatelemzési eljárás után kezdett vizsgálódni a NAV annál a vállalkozásnál, amely szálláshely-szolgáltatásban hasznosított szállodai szobákat. A szállodában a vendégek, – elsősorban kelet-európai országokból érkező turistacsoportok tagjai – étkezni is tudtak.

 Az adóellenőrzéskor a vállalkozó beázásra hivatkozva nem tudta hiánytalanul átadni az áfa-visszaigénylésére jogosító számlákat. A vizsgálatból az is kiderült, hogy a biztosítónak a kárigényben nem jelezte, hogy a káresemény az iratokat érintette.

A bemutatott számlákat értékelve a NAV azt is megállapította, hogy a cég fiktív számlákat is beállított a könyvelésbe. A számlákat emberi erőforrás menedzsmentjéről állították ki, azonban a vizsgálat megállapította, hogy a beszámlázó cégeknek ténylegesen nem voltak recepciós, takarító, konyhai kisegítői munkát végző alkalmazottaik. Az ügyben érintett vállalkozások áfabevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget.

A számlakibocsátók nem voltak elérhetők, iratanyaguk sem állt rendelkezésre. A vizsgálat szerint a munkát végzők korábban közvetlenül vagy munkaerő-kölcsönzéssel a szállodában dolgoztak. Az üzemeltető tehát tudott arról, hogy a munkát végzők felett a cégek rövid időn belül cserélődnek. Valamint arról is tudnia kellett, hogy a társaságok között személyi összefonódások vannak. Mindezek a körülmények adókijátszásra utaltak.

Az adózó elmulasztotta a számlakibocsátókról elérhető adatok ellenőrzését is. Az elérhető adatok alapján azt is tudnia kellett volna, hogy adókijátszás részese, de a szállodaüzemeltetés fokozott felelőssége is indokolta volna az alaposabb átvilágítást.

Az ügyben a NAV – a részben hiányzó, részben a hiteltelen bizonylatok miatt – csaknem 13 millió forint adókülönbözetet állapított meg.

Az üzleti partnerekről való tájékozódást a NAV honlapján elérhető tájékoztató megkönnyíti.

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search