Minden ami fontos

Egy nyomozó gépkocsijának minden kerekét kiszúrta. A váci rendőrök elkapták.

Nem rongálható senki tulajdona büntetlenül. Egy váci nyomozót is választott áldozatai közé egy 29 éves váci férfi - a sértett kollégái elfogták.

Egy otthona közelében lévő parkolóban állította le autóját egy váci rendőr 2023. március 12-én. Mikor visszatért járművéhez látta, a kerekek laposak - valaki mindegyiket kiszúrta. Egy másik címen leállított kocsit is hasonló állapotban talált gazdája aznap. Erős volt a gyanú, egy tettest kell keresni. Azonosítása, elfogása rövid idő alatt megtörtént.

A 29 éves K. Bence másnap délután már a rendőrségi kihallgatóban ült. Nem tagadta, mindkét autó kerekeit ő intézte el. A több százezer forintos károkozást elismerte, ám saját bevallása szerint sem tudott értékelhető választ adni a „miért?” kérdésre. Az egyik rongálására - állítása szerint ittas állapota miatt - nem emlékezett, a nyomozóéra annál inkább. Ismerte őt, tudta, hol lakik, milyen kocsija van. Elmondása szerint haragudott és bosszús volt a rendőrre, mert személyesen akart vele beszélni, de nem jött össze a találkozó. A parkolóban álló autójához lépett, majd késével kiszurkálta a kerekeket - utólag már bánta.

Vallomásában említést tett egy tavaly decemberi eseményről: egy pakkot rakott a nyomozó kocsijának ablaktörlő lapátjába gyűrve. Az összehajtogatott bankjegy kábítószergyanús anyagot rejtett, azóta az igazságügyi szakértő megállapította, a zöld növényi anyag delta-9-THC-t tartalmazott. Ebben az ügyben a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklása vétségének gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a két rendbeli rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozás során szükségesnek látja - többek között - a férfi igazságügyi elmeorvos szakértői vizsgálatát.

Forrás:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/senkiet-egy-rendoret-se

https://youtu.be/EZ9zXrd3XVU

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search