Minden ami fontos

60 éves a Váci Cementgyár

Eltelt 60 év, amióta a Duna mellett, nem messze a fővárostól, 1963-ban úgynevezett zöldmezős beruházásként megépült a Váci Cementgyár elődje, a Dunai Cement Művek – adta hírül a kft.

Bár 1963 elején a szokatlanul zord időjárás nem könnyítette meg az építésben részt vevők dolgát, az első kemencét a tervezettnél korábban, március 20-án be tudták gyújtani. A második és harmadik kemence üzembe állítását szintén jeles dátumokhoz, augusztus 20-ához és november 7-éhez kötötték – emlékeztet a sajtóközlemény.

A DDC mai is használt elnevezését a 2000-es évek elején szerezte meg; a beremendi mészüzem kiválása miatt névváltoztatásra volt szükség, így megváltoztatták az akkori Duna-Dráva Cement és Mészművek Kft. elnevezést Duna-Dráva Cement Kft.-re. Környezetvédelmi beruházás.

A vállalat életében az elmúlt évtized egyik kiemelkedő eseménye a Váci Cementgyárba 2016 és 2020 között zajló, mintegy 9 milliárd forint összértékű komplexmodernizációs folyamatvolt. A beruházás eredményeként a Váci Gyár – a beremendihez hasonlóan – mára Európa egyik legkorszerűbb cementgyárává vált.

Eseményben gazdag évtizedek

A DDC nem csak saját fejlődését tartja kiemelten fontosnak, hanem támogatják a térség és a város kulturális és sportéletét is. Az elmúlt évtizedekben indított társadalmi felelősségvállalási programokon keresztül a tehetséggondozásban, illetve a környezeti nevelésben is jelentős szerepet vállaltak és jelenleg is vállalnak.

A jelen és a múlt egy helyen

A vállalat a jubileumi évforduló alkalmából kiállítást szervezett a váci Madách Imre Művelődési Központban, ahol az érdeklődők betekintést nyernek a Váci Cementgyár múltjába és jelenébe. A kiállítást ünnepélyes keretek között adták át 2023. március 20-án, amely egészen november végéig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében.

Forrás:

https://0627.hu/2023/03/60-eves-a-vaci-cementgyar/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search