Minden ami fontos

Jelentősen visszaesett az ingatlanforgalom Dunakeszin és környékén

Jelentősen, a fővárosinál nagyobb mértékben esett vissza az ingatlanforgalom a pesti oldal északi vonzáskörzetében, Dunakeszin és környékén - közölte a Balla Ingatlan.

A közvetítő cég részben a csökkenő érdeklődéssel magyarázza a gyenge forgalmat, a vevőknek ugyanis a több utazás miatt kevésbé vonzó Budapesten kívül lakni, a külföldiek pedig eddig sem akartak a főváros körüli településeken élni. A befektetők ugyancsak elkerülik az agglomerációt, mostanában a magasabb hozamokat ígérő állampapírokba fektetnek - tették hozzá.

A hitelkamatok szintén befolyásolják a vásárlói érdeklődést, sokan emiatt halasztják el az ingatlanvásárlást. Az állami támogatások visszafogása főképp a drágább kínálatot érinti, bár az eddig bejelentett változások később éreztetik majd hatásukat, a lejártuk előtt némiképp még élénkíthetik is a forgalmat - írták. 

A közlemény szerint az árazás is közrejátszik a forgalomcsökkenésben, ugyanis a budapesti eladók sokkal inkább hajlandók olcsóbban értékesíteni ingatlanjukat. A Balla Ingatlan ennek ellenére az észak-pesti térségben is számít árcsökkenésre, hiszen most még akár fél év is eltelik, mire létrejön az adásvétel. A tulajdonosok akkor várhatnak kedvező fordulatot, ha csökkenni kezd az állampapírok kamata, mert így a befektetők is egyre nagyobb arányban térnek majd vissza az ingatlanpiacra.

Forrás:

https://novekedes.hu/ingatlan/jelentosen-visszaesett-az-ingatlanforgalom-dunakeszin-es-kornyeken

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search