Minden ami fontos

2032-ig marad a Magyar Nagydíj, jövőre 49,7 millió dollár jogdíjat fizetünk érte.

A Formula 1® ma bejelentette, hogy a Magyar Nagydíj további öt évig, vagyis 2032-ig marad a versenynaptárban, meghosszabbítva ezzel a 2027-ig szóló megállapodást. Az új szerződést azt követően írták alá, hogy bejelentették: a Hungaroring az elkövetkező években jelentős felújításon esik át, többek között új főépületet és főtribünt építenek.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring vezérigazgatója úgy fogalmazott:

„Hatalmas büszkeség és nagy megtiszteltetés számunkra a szerződéshosszabbítás, amely azt mutatja, hogy ebben a kiélezett versenyben, amely az F1 Nagydíjak rendezéséért folyik, mi sikert arattunk. Terveink szerint a 2026-os Magyar Nagydíjra teljesen megújul a pálya – beleértve a főépületet, a fő lelátót és a szurkolói zónát is –, vagyis az új szerződéses periódusban világszínvonalú, vagy úgy is mondhatnám F1-es szintű környezetben láthatjuk vendégül a csapatokat és a szurkolóinkat, akik számunkra a legfontosabbak. Kollégáimmal nyolc éve kezdtünk el dolgozni ennek a nagyszabású fejlesztésnek az előkészítésén, és végtelenül boldog vagyok, hogy siker koronázta a fáradozásainkat, köszönöm mindenki munkáját, aki részt vett ebben a projektben.”

Döntött a kormány: 2032-ig meghosszabbítja a Formula-1 magyarországi rendezésééről szóló szerződést, derül ki a Magyar Közlöny csütörtöki számából. A közzétett kormányhatározat szerint

a jövő évi versenyért 49,7 millió dollár jogdíjat fizet a magyar állam. Az ezt következő években az összeg két-két százalékkal emelkedik majd.

Tehát

  • a 2024-es futamért 49,7 millió dollárt, mintegy 17,3 milliárd forintot,
  • a 2025-ös futamért 50,7 millió dollárt, mintegy 17,6 milliárd forintot,
  • a 2026-os futamért 51,7 millió dollárt, mintegy 18 milliárd forintot kell fizetni.

Így csak a következő három évben mintegy 42,9 milliárd forintot költ a kormány a magyar nagydíj jogdíjára.

Forrás:

https://hirado.hu/sport/cikk/2023/07/22/megszuletett-a-dontes-a-magyar-nagydij-jovojerol-a-forma-1-2032-ig-hazankban-marad

és

https://444.hu/2023/03/30/dontott-a-kormany-2032-ig-marad-a-forma-1

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search