Minden ami fontos

Vácon több helyre próbált betörni, majd egy italdiszkont alkalmazottját rabolta ki

Vácon gyógyszertárba, élelmiszerboltba, piaci bódéba próbált betörni, majd egy italdiszkont alkalmazottját rabolt ki egy 23 éves helyi férfi. 

Gyógyszertárba, élelmiszerboltba, piaci bódéba próbált betörni, majd egy italdiszkont alkalmazottját rabolt ki egy 23 éves helyi férfi - a gyanú szerint. A rendőrök elfogták, a bíróság azóta letartóztatta.

Nyár óta P. Antal szinte minden próbált kimeríteni megélhetésének fedezésére. Először egy váci gyógyszertárba próbált betörni, a tulajdonos tetten érte. Nem szegte kedvét, ugyanezen a napon egy helyi élelmiszerüzlet ajtóüvegét törte be, majd megkísérelt bemászni, de ez sem sikerült, így innen is zsákmány nélkül távozott. A 23 éves férfi nem adta fel, „el akart menni a falig” – fogalmazott későbbi kihallgatásán, így ellátogatott a piacra és kivágta egy bódé hátsó ponyváját, tisztítószereket és kozmetikai termékeket markolt magához, azonban pechére a biztonsági őr útját állta.

Végső megoldásként visszatért egy korábbi bolti lopása helyszínére, ahol egy üveg vodkával valamint két palackozott borral szeretett volna fizetés nélkül távozni, ám az üzlet alkalmazottja utána ment, megfogta, hogy megakadályozza a lopást, miközben nemtetszésének adott hangot. A menekülő férfi zsákmánya megtartása érdekében dulakodni kezdett a nővel, majd belerúgott. Sikerült elmenekülnie, de a közterület-felügyelet munkatársai a rendőrök kiérkezésig visszatartották.

A 23 éves váci P. Antal a kihallgatása során a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, vallomást nem tett.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az azóta letartóztatott férfi ellen rablás bűntettének, és lopás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Forrás:

police.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search