Minden ami fontos

Célzott lövésekkel állította meg a migránscsempész autóját a körzeti megbízott!

A szentendrei körzeti megbízott három célzott lövése állította meg egy menekülő embercsempész gépjárművét. A sofőr kilenc illegális migránssal 84 percen át, 176 kilométeren keresztül menekült a rendőrök elől.

Reflektorral közlekedő Audi 4B vakította el 2023. szeptember 27-én 2 óra 15 perckor a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság gépkocsizó járőrei szemét Kiskunmajsa külterületén. A mélykék kombi vezetője nem állt meg a rendőrök jelzésére, követni kezdték. A Kiskunmajsa – Jászszentlászló – M5 Kiskunfélegyháza-Dél – Budapest – 11-es számú főút – Szentendre útvonalon rendre váltották egymást a megkülönböztető jelzéseiket együttesen használó rendőrségi gépjárművek az Audi mögött. Az ámokfutót Szentendrén, a 11-es számú főút és a Rózsa utca kereszteződésénél egy, az úton keresztbe állított rendőrautó is megpróbálta feltartóztatni. A menekülő ráhúzta a gépkocsit az úton álló egyik rendőrre, aki három célzott lövést adott le a járműre. A találatok ellenére az autó tovább haladt Visegrád felé. Sebessége folyamatosan csökkent, majd 2,8 kilométerre a lövések leadásának helyszínétől, Szentendre, Bükkös part utca és Dunakanyar körút kereszteződésénél mozgásképtelenné vált – jobb első kerekének abroncsát „leeresztette” a rendőr lövése. A sofőr kiugrott a kocsiból, elmenekült. A hátrahagyott járműben a rendőrök kilenc, magukat szír állampolgárnak nevező férfit találtak, jogszerű magyarországi tartózkodásukat egyikük sem tudta igazolni.

Az illegális migránsok - elmondásuk szerint - valahol Zomborral szemben, az ideiglenes biztonsági határzáron átvergődve jutottak Magyarország területére. Szlovákiába történő szállításukért fejenként 1 200 eurót kellett letétbe helyezniük még Törökországban.

Az embercsempész azonosítására, felkutatására és elfogására a rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket. Az illegális migránsokat - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A rendőri intézkedés során személyi sérülés nem történt.

Forrás:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/hatarrendeszet/hatarozott-megallitas

 

 

 

https://youtu.be/l4QVPnKsgfk?si=DTvHHS_nSvu8e-3u

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search