Minden ami fontos

Emberszabású robotok fognak dolgozni a BMW egyik új gyárában

Egy robotikai fejlesztőcég a héten jelentette be, hogy sikerült egy olyan "kereskedelmi megállapodást" kötni az egyik legismertebb autógyártó céggel, aminek értelmében humanoid robotokat fog szállítani utóbbi egyik üzemébe. A Figure emberszabású robotjai a BMW  egyik dél-karolinai gyártóüzemében fognak dolgozni az autók összeszerelésén.

A bejelentésből az nem derül ki, hogy pontosan hány robot fog az üzemben dolgozni. Ugyanakkor azt már most lehet tudni, hogy a robot öt különböző munkaterületen is dolgoznak majd. Ezek között lesz olyan, ami a klasszikus ki- és berakodási feladatokat jelent, de olyan is, ahol például az autók préselt lemezeit fogják mozgatni.

A Figure 01 típusú robotjai ugyanakkor nem a sci-fi-kben látott intelligens robotok lesznek, amiket bármire lehet majd utasítani, hanem erősen specializált  és viszonylag egyszerű, ismétlődő feladatokat fognak elvégezni. Ezen kívül valószínűleg az emberek számára legnagyobb veszélyt jelentő területeken vetik majd be őket, hogy így segítsenek elkerülni a munkahelyi baleseteket is.

A Figure robotjai iránt egyébként állítólag már több más vállalat is érdeklődik, de ezek nevét a vállalat egyelőre nem hozta nyilvánosságra.

Fporrás:

https://pcforum.hu/hirek/27119/bmw-auto-gyar-figure-robot-munka-humanoid

és

https://www.reuters.com/business/autos-transportation/bmw-taps-humanoid-startup-figure-take-teslas-robot-2024-01-18/

Video:

https://youtu.be/-4erYt2t7Bs?si=E4hgeAuihWiGn7jf

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search