Minden ami fontos

Hogyan látja a Telex a Dunakeszi politikai közéletet (cikk részlet)

A megye második legnépesebb települése Dunakeszi, ahol a Fidesz újrázása mellett szól szinte minden létező szempont. A polgármester, Dióssi Csaba, már 2019-ben is lényegesen jobb eredményt ért el, mint saját pártjának jelöltjei, 7 százalékpontot vert a fideszes eredményére és 10 százalékot ellenzéki kihívójára. 2022-ben érdekes eredmények születtek a városban, mert listán az ellenzék megverte a Fideszt néhány százalékkal, miközben az egyéni eredmények tekintetében nagyon szűk többséggel, de nyert Tuzson Bence, a jelenlegi igazságügy miniszter. Vagyis Dunakeszit nem lehet egyértelműen fideszes városként kezelni, nem is hangsúlyozzák túl plakátjaikon a párt logóját a kormánypárti jelöltek.

Megkönnyíti a dolgukat, hogy az ellenzék sem egységes. A Momentum és a helyi Jobbik a 2019-es választási ernyőszervezet logóját használva indul el az idei választáson. Polgármesterjelöltjük lesz, azonban nem lesz minden körzetben egyéni indulójuk. A DK polgármesterjelöltje Tonzor Péter, akit az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és még a Jakab Péter vezette Nép Pártján is támogat. Nekik mind a 10 TEVK-ben lesz jelöltjük. 2019-ben két egyéni körzetben tudott nyerni az ellenzék, azonban akkori győzteseik nem tagjai a DK vezette koalíciónak. Sőt, a korábbi szocialista Bilinszky Ferenc most már egy civil szervezettel a háta mögött, az egyéni mandátuma megvédése mellett a polgármesteri székért is bejelentkezett.

És ez még nem minden! Amikor a kormány elvonta az ellenzéki vezetésű Gödtől a Samsung helyi gyárának jelentős iparűzési adóját, az összegre civil szervezetek pályázhattak a megyénél. A fideszes vezetésű megyeháza a pénzből juttatott egy olyan szervezetnek is, ami a támogatásból egy, az ellenzéket rendre negatív színben feltüntető hírportált tartott fenn, és ami a 2019-ben a DK egyéni jelöltjeként szoros versenyben vesztes Tóth Ágnes címére volt bejelentve. Hasonló botrányba keveredett Lukácsi Bálint is, aki most a „Szocdemek” színeiben indul a polgármesteri székért. Lukácsi egy olyan egyesületnek dolgozott be a neve feltüntetését mellőzve újságíróként, amely részesült az ún. „Samsung-adóból”. Ennek az egyesületnek a kiadványai is a kormány narratíváját erősítették a 2022-es kampányban. És ezzel még nem értünk a végére az érdekes hátterű dunakeszi polgármesterjelöltek névsorának, hiszen itt indul az egykori újpesti jobbikos Szabó Balázs is, aki egy válogatott focimeccs után a sértett elmondása szerint bántalmazta a Jólvanezígy Youtube-csatorna egyik műsorvezetőjét, Szabó Márton „Csokit”.

 

Forrás:

https://telex.hu/valasztasi-foldrajz/2024/06/02/pest-megye-onkormanyzati-valasztasok-2024

részlet

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search