Politika

Dunakeszinek is fontos a váci vonal emeletes vonata!

A 2019-es év végére, a váci szakaszon Magyarországon elsőként fognak járni a Stadler KISS emeletes motorvonatok – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden, Vácon.

 - a kétszintes vonatok a jövő év közepére fognak megérkezni, és 2019 végére menetrend szerint fognak közlekedni. 

 - akik autóval közlekednek, azoknak az M2-es autóút 33 milliárd forintból kiépülő kétszer két sávossá válása jelent jobb közlekedési körülményeket, a dunai hajózás 12,5 milliárd forintos turisztikai fejlesztései pedig megújítják a vízi közlekedést.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója szólt arról, hogy ez a vasúti szakasz nem csak az ország legrégebbi, de az egyik legnagyobb forgalmú része is, amely a vasúthálózat utasszámának közel tíz százalékát adja. A múlt évben 13,2 millióan utaztak ezen a szakaszon – tette hozzá.

Fördős Attila, Vác polgármestere elmondta, hogy a városban közel 6000 ember használja a vasúti közlekedést, az ingázók családtagjaikkal együtt a város lakosságának több mint 50 százalékát teszik ki.

Forrás: MTI

 

Teljes cikk:

http://propeller.hu/itthon/3329838-retvari-2019-vegere-mar-jarni-fognak-vaci-vonalon?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search