Minden ami fontos

A belga Mikulás felmentést kapott a karantén alól, annak ellenére, hogy Spanyolországból érkezik a gyerekekhez december 5-én, amely piros jelzéssel van ellátva.

 

Európa-szerte emberek milliói kénytelenek korlátozások alatt élni az életüket a koronavírus-járvány második hullámának idején. Belgiumban azonban a hatóságok úgy határoztak, hogy egy munkavállaló, a Mikulás, mentesülhet a kötelezettségek alól.

Frank Vandenbroucke, az ország egészségügyi minisztere levelet írt a Mikulásnak és biztosította őt afelől, hogy a karanténszabályok rá nem vonatkoznak, az ajándékokat nyugodtan szét tudja majd osztani.

“Tisztában vagyunk vele, hogy nincs veszíteni időd és minden percre szükséged van ahhoz, hogy eljuttasd a gyerekekhez az ajándékokat, ezért úgy döntöttünk, kivételt teszünk veled” – olvasható a Le Soir magazinban francia nyelven megjelent nyílt levélben.

A belga hagyományok szerint a gyerekek december 6-án reggel felébrednek és máris rohannak, hogy megnézzék, mit hozott nekik Szent Miklós, vagy ahogy a flamand nyelvterületen ismerik, Sinterklaas.

Az ország egyes részein a piros ruhás munkavállaló hajóval érkezik meg Spanyolországból és december 5-én este szállítja ki az ajándékokat. Csakhogy a belgiumi beutazási szabályok értelmében Spanyolország vörös listán szerepel, vagyis a Mikulásra egyből néhány napos karantén várna, amint kiköt a belga partoknál.

Forrás:

https://roadster.hu/felmentest-kap-a-mikulas/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search