Minden ami fontos

Lézerinternet a repülőgépeken

A hagyományos rádiófrekvenciás sávok helyett lézersugarak közvetítésével teremtene internet-hozzáférést a repülőgépeken az Airbus.

UltraAir néven fejleszt lézerkommunikációs terminált repülők számára az Airbus. Az új technológia lehetővé teszi, hogy a légi közlekedési járművek és a műholdak a hagyományos rádiófrekvenciás sávok helyett titkosított adatokkal terhes lézersugarak segítségével folytassanak kommunikációt egymással. Azokon a gépeken, amelyek ilyen módon csatlakoznak az internethez, állítólag az 1,8 Gbps-os adatátviteli sebesség is elérhetővé válik majd.

Az Airbus célja az új koncepcióval, hogy az eddigieknél gyorsabb, megbízhatóbb és biztonságosabb internet-hozzáférést biztosítson a gépmadarak fedélzetén. Ha minden a tervek szerint alakul, az UltraAir terminálok lézeren keresztül akár a geostacionárius pályán, vagyis 35 786 kilométeres magasságban köröző szatellitekkel is felvehetik a kapcsolatot.

Ilyen típusú csatlakozás mellett nem kell tartani interferenciától, továbbá illetéktelenek számára sokkal keményebb dió az összeköttetés felderítése. Sőt, mivel a lézerek sugara keskeny, a lézerterminálok energiafogyasztása alacsonyabb a tradicionális megoldásokénál.

Az UltraAir rendszert először 2021 végén, laboratóriumi körülmények között fogják letesztelni. Ha minden jól megy, a „terepi vizsgákra” jövőre, a Kanári-szigetek legnagyobbikán, Tenerifén keríthetnek majd sort a szakemberek. Ha az eredmények meggyőzőek lesznek, az első kereskedelmi célú terminálok akár már az utóbbi próbát követő 2-4 évben felbukkanhatnak a repülőgépeken.

Teljes cikk:

http://gyartastrend.hu/muveltmernok/cikk/lezerinternet_a_repulogepeken

Következő TV-műsorok

16 okt.
VVTV Jó Reggelt Magazin (ismétlés)
10.16.2021 12:00 pm - 12:30 pm
16 okt.
17 okt.

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search