Minden ami fontos

A ballagásokon nem kell maszkot viselni a ballagóknak és védettség nélkül is részt vehetnek az ünneplők!

 

A ballagási ünnepségek felmentést kapnak a rendezvény- és gyűlésszervezés tilalma alól - mondja ki egy hétfő este megjelent kormányrendelet. Az új szabályozásnak örülhetnek az érettségizők, ugyanis ennek lényege, hogy a ballagási rendezvény az intézmények nyitott, épületen kívüli területein, május 25. napját követően megtarthatóak. Az eseményen részt vehetnek nem védett személyek is, és a maszk viselése nem mindenkinek kötelező.

A rendelet arról is szól, hogy a ballagás helyszínen megengedett a tartózkodás, vagyis vendégek is részt vehetnek az eseményen.

Lényeges részletszabály, hogy a ballagási rendezvényen a ballagó gyermek, illetve tanuló (a továbbiakban: ballagó) által

meghívott személyek életkortól, illetve koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, azzal, hogy a nevelési, oktatási intézmény zárt részeiben nem tartózkodhatnak.

Azt is kimondja a rendelet, hogy "a ballagási rendezvény helyszínére történő belépés rendjét, a nevelési, oktatási intézmény zárt részein történő áthaladás rendjét, valamint az egy ballagó által meghívható, a nevelési, oktatási intézmény területén lévő szabadtéren zajló eseményeire beléptethető meghívottak számát a nevelési, oktatási intézet vezetője állapítja meg".

A rendelet értelmében a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása céljából az intézmény vezetője a ballagási rendezvényen betartandó magatartási szabályokat állapíthat meg.

A meghívottak, valamint a ballagási rendezvény résztvevői orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon kötelesek viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje. Ez alól azonban mentesül:

  • a hatodik életévét be nem töltött kiskorú,
  • az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy,
  • a ballagó és
  • a ballagási rendezvényen fellépő személy

Az Orbán Viktor által aláírt rendelet május 18-án, vagyis kedden hatályba is lép.

Emlékezetes, 2020-ban a járványhelyzet miatt elmaradtak a ballagások. A legtöbb helyen online búcsúztatták el a diákokat.

Forrás:

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210517/itt-a-kormanydontes-a-2021-es-ballagasokrol-483598?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search