Minden ami fontos

Globális katasztrófával fenyeget az 1957 óta több mint 8000 tonnányi űrhulladék az orbitális pályán.

Az angolok akarják kitakarítani az űrt

Annyira beszennyeztük a Föld körüli pályát, hogy az lassan globális katasztrófával fenyeget. A Fujitsu brit ága nagy lépést tett a probléma kezelése felé: több partnerrel szövetkezve kombinálta a kvantum alapú optimalizálást és a mesterséges intelligencia megoldásokat, hogy hatékonyabbá tegyék a Föld körül keringő űrszemét megsemmisítésére irányuló küldetéseket.

A programban résztvevő szereplők – a Fujitsu mellett az Amazon Web Services (AWS), az Astroscale UK és a Glasgow-i Egyetem – azt tervezik meg, hogy egyetlen űreszköz hogyan tudna egyszerre nagyobb mennyiségű hulladékot begyűjteni és a légkörbe lökve elégetni, ráadásul sokkal gyorsabban, mint ahogy az napjainkban lehetségesnek tűnik.

Majdnem bekövetkezett: idén áprilisban egy működésképtelen műhold éppen csak elkerülte egy űrrakéta maradványait. Számítások szerint az ütközésük minimum négymillió darab űrtörmeléket robbantott volna szét, ami akár elég is lenne ahhoz, hogy megvalósítsa a fent leírtakat. Bármennyire fenyegető a probléma, ott tartunk, hogy ennyi objektumot emberi számításokkal már nem lehet kezelni. Itt jön a képbe a Fujitsu kvantum alapú projektje, amely egy emberi szakértőnél kb. 15 ezerszer gyorsabban számolta ki egy űrszemétbefogó misszió lehetséges kimeneteleit. A gép ráadásul kevesebb üzemanyaggal és rövidebb küldetési idővel hozta ki ugyanazt a végeredményt.

Forrás:

https://newtechnology.hu/az-angolok-akarjak-kitakaritani-az-urt/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search