Minden ami fontos

A váci férfi késsel vágta meg nyakát a beszélgető partnerének

A váci rendőrök elfogták azt a 22 éves férfit, aki a gyanú szerint beszélgetés közben egyik ismerősének nyakát késsel megvágta. Emberölési kísérlettel gyanúsítják.

Közösen töltötte a délutánt 2021. július 26-án Sződligeten a 22 éves férfi és 40 éves ismerőse. Iszogattak, beszélgetettek, amikor a gyanú szerint a fiatal férfi egyszer csak elővett egy kést, és megvágta beszélgetőpartnere nyakát. Egy járókelő észlelte a történteket, azonnal mentőt és rendőrt hívott. A sértett ellátását a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen megkezdték, erős vérzése miatt kórházba vitték.

A rendőrök azonnal indultak, nyomokat rögzítettek, információt gyűjtöttek, pár órával később már mentek is a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi váci otthonához. Kiszólították és bevitték a kapitányságra.

  1. Attila kihallgatásán a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte el, és panaszt tett a gyanúsítás ellen. Vele szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Forrás:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/orizetben-68

 

https://youtu.be/EP4jebC3A5M

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search