Minden ami fontos

VS Dunakeszi egyértelmű célja a visszajutás, az új futballisták vezérletével

A megyei II. osztályba kényszerülő társulat a bajnoki címért küzdhet többek között Huller Ádámmal, Huszárik Zsolttal és Tárkányi Gergővel a soraiban

Miután általános meglepetésre az előző évadban az Örkényt megelőző Pereg vállalta a Pest megyei I. osztályú szereplést, a játékosként a Ferencvárossal a Bajnokok Ligáját megjáró Kecskés Zoltán által felkészített alakulat csupán a „megye-kettőben” indulhat az ősszel. 

Újratervezés. Az élet már csak olyan, hogy néha nem várt fordulat szól közbe – éppen ez történt a VS Dunakeszi háza táján. Hiába a pályán kiszenvedett, kiizzadt bennmaradás, a sors elvette a lehetőséget az újbóli bizonyításra – legalábbis a Pest megyei I. osztályban. Csakhogy a társulatnál nem bíznak semmit sem a véletlenre, amit az is jelez, hogy a nyáron igyekeztek megfelelő kaliberű egyén(iség)eket a klubhoz csábítani, egyértelműsítve a Pest megyei II. osztály, Északi csoportjában rajthoz állókban, mi is az együttes célja. 

Nem vitás, a bajnoki cím első számú várományosa a VS Dunakeszi, elvégre a „megye-egy” aranyérmesétől, a Vecséstől érkező, ifjúsági korú labdarúgóként Kispesten pallérozódó Tárkányi Gergő csatárposzton jelenthet megoldást. A székhelyét Ráckevéről áttevő, egy évtizede még az NB I-ben (Vasas), három éve pedig az NB II-ben (Mosonmagyaróvár) futballozó Huszárik Zsolt, valamint a Dunavarsányból visszatérő Huller Ádám (2019 őszén 15 bajnokin 6 gólig jutott) a középpályán lehet nagy erősítés, míg a Vác-Deákvártól – nem mellékesen Északi csoportbeli vetélytárstól – megszerzett Bajusz Szabolcs kapusposzton jelenthet megoldást. 

Persze dőreség volna csak és kizárólag az új fiúktól várni közel egy esztendő múlva a „megváltást”, elvégre az előző évad keretének olyan magasabb osztályban kipróbált harcosok voltak a tagjai, mint Csordás Simon, Kiss Róbert, Szkunc Vjacseszláv, Vágner Attila vagy éppen Veres Viktor, és ez még akkor is igaz, ha utóbbi éppenséggel maradt a „megye-egyben”, miután a nyáron elfogadta a Budakalász invitálását.

Forrás:

https://ponyvalegeny.blog.hu/2021/07/26/vs_dunakeszi_egyertelmu_cel_a_visszajutas_az_uj_futballistak_vezerletevel

Következő TV-műsorok

22 okt.
VVTV Jó Reggelt Magazin
10.22.2021 7:00 am - 12:30 pm
22 okt.
Hetedhét Magazin
10.22.2021 7:00 pm
23 okt.
VVTV Jó Reggelt Magazin (ismétlés)
10.23.2021 12:00 pm - 12:30 pm
23 okt.
24 okt.

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search