Minden ami fontos

A tokiói olimpiai érmek 47 tonna újrahasznosított e-hulladékból készültek. 21 millió mobiltelefont dolgoztak fel hozzá.

Japánban korábban mintegy 5 millió használt mobiltelefont gyűjtöttek össze, és az olimpiát használta fel a hulladék felszámolására.

A „Tokyo 2020 Medal Project” elnevezésű kezdeményezés már 2017-ben elkezdődött. Két év alatt a japán olimpia szervező bizottsága az ország minden tájáról származó elektronikus hulladékot gyűjtött össze, például mobiltelefonokat, tableteket, fényképezőgépeket.

Sportolók, egyetemi hallgatok, milliónyi japán dobta össze kicsi, már nem használt elektronikai eszközeit.

A gyűjtési akciót hivatalosan 2019 márciusában lezárták, összesen 1621 településről összesen 79 ezer tonna e-hulladékot gyűjtöttek össze, amelyben 21 millió mobiltelefont tartalmazott.

A fémes elemeket megolvasztották, majd finomították. A folyamat végén 32 kilogramm aranyat, 3500 kilogramm ezüstöt és 2250 kilogramm bronzot nyertek ki az összegyűjtött hulladékokból, amelyekből 2500 érmet készítettek.

apán az érmekhez szükséges nemesfémeken kívül, tonnányi műanyaghulladékot is újrahasznosított, hogy abból építsen dobogót az olimpiai ünnepségekre. Sőt, az érmeket tartó szalagok is újrahasznosított poliészter szálból készültek. Az érmek szalagjainak jellegzetes mintázatában a kimonóhajtogatást szimbolizálja, az egyedi dobozokat pedig fából, mégpedig japán kőrisből készítették.

Teljes cikk:

http://gyartastrend.hu/muveltmernok/cikk/szemetbol_aranyerem

Következő TV-műsorok

10 aug.
Hetedhét Magazin
08.10.2022 7:00 pm
12 aug.
VVTV Jó Reggelt Magazin
08.12.2022 9:00 am - 2:30 pm
13 aug.
VVTV Jó Reggelt Magazin (ismétlés)
08.13.2022 2:00 pm - 08.20.2022 2:30 pm
13 aug.
14 aug.
14 aug.
VVTV Jó Reggelt Magazin (ismétlés)
08.14.2022 2:00 pm - 08.21.2022 3:00 pm

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search