Minden ami fontos

300 dollárért már kapható a hangvezérléses Ray-Ban-Facebook okosszemüveg

Csütörtökön bemutatta a Ray-Bannel fejlesztett 300 dolláros újítást a Facebook, az okosszemüveggel fényképezni és filmezni lehet, sőt podcasthallgatásra is alkalmas. 

A Facebook okosszemüvegével anélkül készíthet az ember fotókat, videókat, vagy hallgathat podcastokat, hogy a kezét megmozdítaná. Hangvezérlésre is tud ugyanis működni, igaz, egyelőre csak angolul ért.  

The Guardian cikke szerint az eszköz hasonlít a Sbapchat okosszemüvegéhez, amely már a harmadik generációjánál jár. Nem ez az első alkalom, hogy a Facebookot a nála fiatalabb Snapchat inspirálta, még az új eszköz neve, a Stories is a Snapchat alapítóját, Evan Spiegelt juttatja az ember eszébe, ő volt, aki a stories, vagyis magyarul történetek közösségimédia-funkciót kitalálta.

Az új okosszemüveg memóriájában körülbelül ötszáz kép vagy 30-35 félperces videó fér el. USB Type-C kábellel tölthető fel, a Facebook szerint körülbelül egy óra alatt, és teljes feltöltéssel nagyjából hat órát bír ki.

A keret szárába épített gomb megnyomásával vagy hangvezérléssel lehet vele fényképeket vagy videókat készíteni. A beépített kamerák a Facebook View nevű új alkalmazással szinkronizálódnak, ezzel pedig lehet szerkeszteni és megosztani lehet a felvételeket. a keret szárába épített gomb megnyomásával;

A keret két szárában hangszórók vannak, amelyek bluetoothon keresztül lejátsszák a telefonról érkező hangot, így a szemüveggel lehet hívást is fogadni vagy podcastot hallgatni.

Forrás:

https://forbes.hu/uzlet/facebook-rayban-okosszemuveg/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search