Minden ami fontos

Korábbi neve Úttörő vasút volt, ma a Királyréti kisvasút nevet viseli. Felújították az ország egyik legrégebbi és legszebb erdei vasútját, amit régen az úttörők és KISZ-esek társadalmi munkával építettek.

 

Gyönyörű kirándulóhelyek, lélegzetelállító panorámapontok várnak a megújult kisvasút mentén.

 A Királyréti Erdei Vasút az ország egyik legszebb és legrégebbi erdei vasútja, ami a legforgalmasabb, legnépszerűbbek közé is tartozik egyben. Kismaros és Királyrét között közlekedik, Szokolyát is útba ejtve. A Börzsönyben, a Morgó-patak völgyében halad. A vasút teljes, 10 kilométeres szakasza megújult, rendezték a peronok állapotát, Kismaros és Szokolya településeken a zajterhelés csökkentéséről is gondoskodtak. 

A kisvasút végállomása, Királyrét, a Börzsöny legkedveltebb kirándulóhelye, Szokolyától északra található. A túrázók gyakran innen indulnak a Magas-Börzsöny kihívást jelentő csúcsainak meghódítására, a Csóványosra vagy a Nagy-Hideg-hegyre. Mindkettő 900 méter feletti célpontot jelent, jó erőnlétet követel, és érinti az Országos Kéktúra 17-es szakasza. Királyrét egykor a királyok kedvelt vadászhelyeként szolgált, a kis tó partján volt Mátyás feleségének, Beatrix királynénak a fürdőhelye. 

Könnyen teljesíthető séta a 2,9 kilométer hosszú Királyréti tanösvény, ami a Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközponttól indul. A kicsi és nagy kalandorokat megismerteti az erdő és a tavak lakóival, növényeivel és állatvilágával, továbbá a kisvasutak és a vasbányászat történetével. Útba ejti a környék egyik legfestőibb helyszínét, az 1700-as évek végén létrehozott Bajdázó-tavat. Ez a helyszín a gyerekeknek már csak azért is nagy élmény lehet, mert jó időben a tóban lévő fatörzseken napozó mocsári teknősöket csodálhatják meg. 

A kisvasút végállomásától körülbelül 20 perces sétával, a piros, a sárga vagy a zöld háromszög jelzést követve érhető el a 2020 őszén átadott, 20 méteres Várhegy-kilátó. A faépítmény háromemeletes, felső szintjéről varázslatos körpanoráma nyílik a Börzsönyre, a közeli hegycsúcsokra. Látható innen többek között a Sas-hegy, a Kopasz-hegy, a Nagy-Inóc, illetve a már emlegetett Csóványos és Nagy-Hideg-hegy is.

 

A természet csodáit, a kirándulási lehetőségeket ősszel érdemes csak igazán kihasználni, a színesedő levelek látványa, a még gyakran napsütéses, de már kellemesebb, frissebb időjárás mind kicsalogatnak a négy fal közül. 

 

Több erről itt olvasható:

https://femina.hu/utazas/kirandulas-kiralyreti-kisvasut/

 

Következő TV-műsorok

16 okt.
VVTV Jó Reggelt Magazin (ismétlés)
10.16.2021 12:00 pm - 12:30 pm
16 okt.
17 okt.

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search