Minden ami fontos

MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL FEJEZTÉK BE BEETHOVEN 10. SZIMFÓNIÁJÁT

Ludwig van Beethoven 1824-ben fejezte be a sokak által a magnum opusának tartott 9. szimfóniát, amelynek egyik részlete ma az Európai Unió hivatalos himnuszaként is szolgál, és bár később még elkezdett dolgozni a 10. szimfóniájának írásán, 1826 decemberében ágynak esett, és négy hónap múlva, 56 évesen meghalt.

A 10. szimfóniából csak ötletek, vázlatok maradtak fenn, de zenetörténészek, muzikológusok, zeneszerzők és számítógép-tudósok egy csoportja két évvel ezelőtt nekiállt, hogy az elérhető részletek alapján befejezze a nagy művet. A szakértők és algoritmusok két éven át tartó közös munkájaként megszületett 10. szimfóniát 2021. október 9-én mutatják be a németországi Bonn városában – ott, ahol Beethoven is tartotta volna a premiert.

A projekt 2019 elején született, amikor a zenei technológiával foglalkozó salzburgi Karajan Intézet igazgatója, Matthias Röder felvette a kapcsolatot a New Jersey-i Rutgers Egyetem Művészet & AI Kutatóintézetével, afelől érdeklődve, hogy a mesterséges intelligencia segítségével be tudják-e fejezni a 10. szimfóniát, Beethoven 250. születésnapjának megünneplésére.

Teléjes cikk:

https://theconversation.com/how-a-team-of-musicologists-and-computer-scientists-completed-beethovens-unfinished-10th-symphony-168160

és

https://qubit.hu/2021/09/24/mesterseges-intelligenciaval-fejeztek-be-beethoven-10-szimfoniajat

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search