Gondolatok a méltatlanul perifériára került Duna borrégióról.
A Duna borrégió 2006-ban alakult, a korábban alföldiként nyilvántartott borvidékek ésszerű együttműködésének hivatalossá tétele útján. Kétségtelen, hogy az alföldi jelző a borral kapcsolatba hozva az utóbbi évtizedekben nem feltétlenül a minőséget juttatta eszünkbe, így teljességgel érthető, hogy a borrégió tisztességes és eltökélt termelői ezzel is megpróbáltak változtatni az előítéleteken. Ma, 2020-ban lényegesen jobb helyzetben vagyunk, mint akár tíz évvel ezelőtt is. Egyre több termelő gondolja úgy, hogy a homokos lazább és mindenképpen meleg talajon is korrekt, sőt élvezetes borokat fog termelni. Nem felejthetjük el, hogy bor kell a mindennapokra is. Nem ihatunk minden kedden vasárnapi borokat, és igenis néha keddi borokat is vasárnapivá tudunk változtatni.
A Duna-Tisza közén található borvidékek borai évjárattól függően a hazai termés harmad-, negyedrészét teszik ki. Ennek ellenére sokszor még ma is úgy érezzük, hogy nálunk hiány van jó asztali, azaz megbízható, tiszta ízű, könnyű ivóborokból. Ez a kategória az európai átlagban nagyüzemileg, korszerű technológiával előállított borokat jelent, amelyek nem egyszer hűtőláncon keresztül készülnek el és jutnak a fogyasztóhoz. Nem élvezeti cikként, hanem élelmiszerként fogyasztják őket. Jóval egészségesebbek, mint a szénsavas, színezett, szagosított üdítőitalok. Ezek a területei az országnak tökéletes termőhelyei lehetnek a könnyű tiszta ivóboroknak, bármiféle negatív megkülönböztetés nélkül.
A talajmunkák könnyebb gépesíthetősége világviszonylatban is versenyképessé tenné ezeket a területeket, a megfelelő szőlőfajták megválasztásával valóban a mindennapok tiszta gyümölcsös borait készíthetik itt el.A termelőkön túl ehhez más fogyasztói szemléletre is szükség van, le kell vetni az előítéleteket a homoki borokkal szemben. A déli borvidékeken (Hajós-Baja, Csongrád) a talaj már „színesebb” összetételű, a borok ízvilága a gazdagabb ásványi anyag tartalomnak megfelelően kellemesebb, változatosabb. A termelők oldaláról igényesség, megbízhatóság, a fogyasztótól pedig az előítéletektől mentes szemlélet nagy fellendülést hozhatna az alföldi borvidékek életében. A változó termelői magatartást természetesen a fogyasztókkal tudatni is kell, erre a szakújságírásnak is jó lenne felkészülni. Magyarország legnagyobb bortermő régiója összesen 24000 hektáron helyezkedik el, és mindössze három borvidéket foglal magában, a Csongrádi, a Hajós-Bajai és a Kunsági borvidékeket. Jellegzetes fajtáik a cserszegi fűszeres, az ezerjó vagy a rizlingszilváni, de megtalálható itt a kadarka is.
Az itt uralkodó időjárás alapvetően kontinentális, de a sík terep és a kvarcos talaj miatt nagy a hőingadozás: forróak a nyarak, és a hideg teleket sokszor tavaszi fagyok is követik. Bár az uralkodó talaj mészköves homok, mely leginkább a folyók – elsősorban a Duna – hordalékából származik, található még barna erdőtalaj, feketeföld (csernozjom), réti és öntéstalaj is kisebb mértékben.
Teljes cikk a borrégiókról itt olvasható:
https://bor.hu/borregiok/duna-borregio
és
Tovább