Minden ami fontos

Eltartási szerződés címén írattak alá egy adásvételi szerződést az idős asszonnyal és beteg fiával. Csalás miatt jártak el a dunakeszi rendőrök a fóti házaspárral szemben.

A dunakeszi nyomozók befejezték annak a fóti házaspárnak az ügyét, akik a gyanú szerint idős szomszédjukkal és annak beteg fiával eltartási helyett adásvételi szerződést írattak alá.

Egy 82 éves asszony tett feljelentést a rendőrségen 2019 novemberében, mivel korábbi szomszédjai rávették őt és fiát, hogy fóti otthonukra aláírjanak egy szerződést, aminek sem elolvasására, sem értelmezésére nem adtak lehetőséget. A házaspár „tartási szerződésként” emlegette az aláírásra előkészített papírokat, amely állítása szerint biztosítja, hogy ha az idős asszony meghal, beteg fiáról élete végéig gondoskodnak. Az anya biztonságban akarta tudni ellátásra szoruló gyermekét, ezért ő is és fia is aláírták az „eltartási” szerződést. Gyermekének még segítettek is a pártfogók, önállóan írásra képtelen, ezért készséggel fogták és vezették a kezét a szignóhoz. Az idős asszonyban később tudatosult, hogy az aláírt és kikényszerített szerződés alapján a közel 15 millió forintos ingatlan tulajdonjoga átszállt a szomszéd házaspárra.

A házaspár csalási szándéka jól tetten érhető volt: a szerződés aláírását követően többször átvettek áldozataiktól különböző összegeket rezsi csekkeket befizetésére, ám ezt nem teljesítették, ami több hónapos gázszámla elmaradást eredményezett.

A 31 éves férj és azonos korú felesége tagadta a terhére rótt bűncselekményt, a gyanúsítás ellen panasszal éltek. Állították: a szerződéskötés előtt a vételárat részletekben megfizették és a szerződéskötés óta segítik őket, a feleség mindig eljár bevásárolni, és a csekkeket feladják.

A házaspár ellen a csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

 

Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/lezart-akta-csalo-szomszedsag

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search