Minden ami fontos

Ma Virágvasárnap van!

a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben. A húsvét előtti 7. nap, míg a farsangi ünnepkör vége után a 40. nap.

Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.

A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos vasárnap legkorábban március 15. legkésőbb április 18. dátumra eshet a Gergely-naptár szerint. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.[2]

A keresztény kultúra országaiban ez kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült.

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Virágvasárnap jelentése a latin dominica palmarum, azaz a pálmaágak vasárnapja kifejezésből származik, ami az ünnepi körmenetet és a dicsőséges bevonulást vételezi elő. Ezen vasárnap megünneplésének szokásai a bibliai elemek mellett a jeruzsálemi egyház liturgiájából erednek, ahogy azt már a 4. századtól lejegyezték, és a szentföldi zarándoklatok megsokasodásával terjedtek el világszerte. A Katolikus Egyházban a hagyományos virágvasárnapi ünnepi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékeztető körmenettel kezdődik. A templom előtt összegyűlt hívek pálmaágakkal vagy barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papságot és az asszisztenciát. Az ünnepi körmenet arról való megemlékezés, ahogy egykor Jézust ünnepelte a jeruzsálemi tömeg. A szamárháton bevonuló Jézust meglátva leterítették ruháikat, ágakat törtek a fákról, s eléje szórva ezt kiáltozták: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, amely íme, eljön! Hozsanna a magasságban!” (Mk 11,9–10). Kétezer évvel ezelőtt a jeruzsálemi nép Dávid fiaként üdvözölte Krisztust, Messiásként, aki szabadulást hoz népükre és megszabadítja őket a rómaiak elnyomása alól. Krisztus küldetése azonban egészen más volt, nem az elnyomó uralomtól szabadította meg a népét, és ezáltal az egész emberiséget, hanem a bűn rabságából. Ebben áll a megváltói tett, ez húsvét értelme.

A virágvasárnapi liturgia minden ünnepélyessége mellett már az Úr szenvedéstörténetét tárja elénk. Az olvasmány, Izajás próféta könyvéből a megjövendölt Messiásról szól (Iz 50,4–7), a szentlecke Szent Pál apostolnak a Filippiekhez írt leveléből Krisztus kenózisát (önkiüresítését), az Atyának való engedelmességet és kereszthalálát mondja el (Fil 2,6–11). Az evangéliumi szakasz pedig Jézus passióját, kínszenvedését tárja elénk Szent Lukács evangélista szerint (Lk 22,14–23,56).

A virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja. A virágvasárnapi szentmisén figyeljünk a szentleckében Szent Pál apostol szavaira is: „…Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az úr.” A nagyhét kezdetén forgassuk lelkünkben ezeket a szavakat, és a krisztusi szeretetet hordozva vegyünk részt a szertartásokon, hogy húsvét hajnala mindannyiunk szívében felragyoghasson.

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vir%C3%A1gvas%C3%A1rnap

és

https://www.magyarkurir.hu/hirek/viragvasarnap-nagyhet-unnepelyes-megnyitasa-121447

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search