Minden ami fontos

Átadták Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét

A magyarországi Bosch csoport támogatásával és partnerségével az ELTE Informatikai Karán átadták Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét, amely jövőbe mutató innovációs tevékenységével még kézzelfoghatóbbá teszi a hazai felsőoktatás és az ipari kutatás-fejlesztés stratégiai kapcsolatát.

„Meggyőződésünk, hogy a leginnovatívabb nemzetközi vállalatok és a felsőoktatás együttműködése Magyarország számára kiemelten fontos, hiszen így egyre magasabb hozzáadott értékkel lehetünk jelen a gazdasági értékláncban, és az ország munkahelymegtartó képessége is jelentősen növekedhet a befektetésekért folyó globális versenyben” – emelte ki a megnyitón Dr. Szászi István a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. 

Egyedülálló innovációs ökoszisztéma a Boschtól

Az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszék létrehozása a Bosch csoport és az ELTE stratégiájának része. A vállalat fontos partnerként tekint a hazai egyetemekre nemcsak a mérnök- és informatikusképzés, hanem a közös kutatás-fejlesztés területén is. Magyarország egyik legnagyobb munkaadójaként a hazai Bosch csoport az elmúlt években országosan több egyetemmel is szoros, hosszú távú szakmai partnerséget alakított ki. A Bosch felsőoktatási együttműködéseinek keretében a hazai egyetemek közvetlenül is bekapcsolódhatnak az ipari innováció nemzetközi folyamataiba, így az akadémiai szektor még aktívabban vehet részt a jövő technológiájának formálásában. 

Az ELTE Informatikai Karán az innováció és az alkalmazásközpontú szemléletmód eddig is szervesen épült be a kiváló alapkutatásba és vált annak fő katalizátorává. Ez szilárd szakmai alapot biztosít az innovációban érdekelt, tudásintenzív vállalatok, így a Bosch csoport számára, növelve a gyorsan változó technológiai környezetben az üzleti versenyképességet. 

„Az egyetemek modernizációja napjaink egyik kulcskérdése, nagy múltú tudományegyetemi karként különösen fontos küldetésünknek és felelősségünknek tartjuk a társadalmi és gazdasági értékteremtést, a 3. generációs kutatóegyetemi modell keretében. Karunk ebben a keretben nemzetközi színtéren is elismert innovációs eredményeket mutat fel. Nagy hagyományokra visszatekintő mesterséges intelligencia kutatásaink, a világ 500 legjobbja közé rangsorolt informatikusképzésünk, a Bosch csoporttal folytatott K+F+I együttműködéseink teremtették meg az alapot ahhoz, hogy a mai napon felavathassuk az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszéket” – mondta el Dr. Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Karának dékánja köszöntőbeszédében.

Teljes cikk:

https://gyartastrend.hu/cikk/atadtak-magyarorszag-elso-mesterseges-intelligencia-ipari-tanszeket

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search