Minden ami fontos

A 13 éve bujkáló dunakeszi férfit 2022. augusztus 9-én a szlovén hatóságok fogták el

Egy 2009 óta szökésben lévő férfi került a budapesti rendőrök kezére – kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják.

Sz. Henriket 2022. augusztus 9-én a szlovén hatóságok fogták el Szlovéniában, majd kiadatási letartóztatásba került. A magyar hatóságok részére 2022. augusztus 18-án adták át a rédicsi határátkelőhelyen. A férfit a budapesti nyomozók jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ám ő a vallomástételt megtagadta. A rendőrök őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya visszaélés kábítószerrel bűntett gyanúja miatt folytat eljárást a 48 éves Dunakeszi férfi ellen, mivel 2009. szeptember 15-én este a fővárosi Krisztina körúton egy igazoltatás során nála és két társánál közel egy kilogramm kokaint találtak. 

 A két másik férfival szemben lefolytatták a nyomozást, Sz. Henrik azonban kivonta magát az eljárás alól, azóta bujkált a nyomozó hatóság elől. Vele szemben elfogatóparancsot adtak ki.

A férfinak volt is oka a menekülésre, mivel a vegyészszakértői vélemény szerint a náluk talált és lefoglalt kokain hatóanyag tartalma meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, amelyért hosszú évekre börtönbe kerülhet.

Teljes cikk:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/szokoevtized

 

 

 

https://youtu.be/j9k6RAvnzWA

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search