Minden ami fontos

Arról fognak emlékezni rád, hogy milyen szabályokat szegtél meg. (MacArthur ezredes)

 

David Lochridge minőségellenőr 2018-ban a kulcsadatok nélkül is meg tudta állapítani, hogy a Titanic roncsaihoz merülő búvárhajóba kódolva van a katasztrófa. A teljes körű vizsgálathoz szükséges dokumentumokat nem is láthatta, azokat elzárták előle. A cégvezetéssel közös utolsó megbeszélésükön rögtön ki is derült, hogy miért.

Csütörtök este szétszóródott törmelékeket talált a Titan-mentőakció a Titanic roncsaitól közel 500 méterre – a napok óta keresett merülőhajó maradványait. Ezzel végleg biztossá vált, amit akkor már mindenki sejtett: a búvárhajó megsemmisült, a fedélzetén utazó öt ember meghalt. Hogy pontosan mi történt, azt a szükséges vizsgálatok lezárulta után tudjuk meg, de az, hogy az amerikai haditengerészet szenzorai már vasárnap, a Titan eltűnésekor robbanásra emlékeztető anomáliát észleltek, valamint az, hogy a merülőhajó biztonsági szempontból eleve nagyon aggályos volt, arra utalnak, hogy a Titan törzse a mélytengeri nyomás alatt egyszerűen összeroppant.

Az elmúlt napokban ismertté vált, hogy az OceanGate-vezető Stockton Rushnak részben a konstrukciós aggályok, részben a Titan be nem vizsgáltsága miatt 2018. márciusában levelet küldött egy 38 tagú szakértő-csoport, amelyben jelezték, hogy az OceanGate "kísérleti" hozzáállása negatív fejleményekhez vezethet – az apróbb kellemetlenségektől a katasztrofálisakig.

Az elmúlt napokban ismertté vált, hogy az OceanGate-vezető Stockton Rushnak részben a konstrukciós aggályok, részben a Titan be nem vizsgáltsága miatt 2018. márciusában levelet küldött egy 38 tagú szakértő-csoport, amelyben jelezték, hogy az OceanGate "kísérleti" hozzáállása negatív fejleményekhez vezethet – az apróbb kellemetlenségektől a katasztrofálisakig.

A cégvezetés felkérte Lochridge-et a merülőhajó teljes körű átvizsgálására. Azért őt kérték fel, mert neki volt a legtöbb tapasztalata a merülőhajókkal – Lochridge tengeralattjáró-pilóta és képesítése van víz alatti objektumok minőségellenőrzésére –, és mert Stockton Rush saját szavai szerint "ő volt a legjobb ember erre a munkára".

Lochridge így 2018. január 18-án a kritikus dokumentumok megismerése híján adta le minőségellenőri jelentését, amelyben így is komoly biztonsági kockázatokról írt, illetve arról, hogy ebben a formában minden merüléssel potenciálisan "extrém veszélynek" tennék ki az utasaikat.

Teljes cikk itt olvasható:

https://hvg.hu/gazdasag/20230623_Titan_Titanic_hibak_ellenorzes_nyomasproba_merulohajo_tragedia

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search