Minden ami fontos

Felszínre hozták a barlangászt, akinek az életét egy magyar orvos mentette meg

A magyar orvosi csapat vasárnap megkezdte az életveszélyes állapotban levő barlangkutató életmentő egészségügyi ellátását. A csoport 1040 méter mélyen olyan ellátópontot állított fel, ahol intenzív terápiás ellátásban tudták részesíteni a sérültet, és a gyógyszeres kezelés mellett vértranszfúziót is végre tudtak hajtani. 

A súlyos állapotba került férfi mellett marad egyik társa, felesége pedig azonnal elindult az 500 méterrel feljebb található segélykérő telefonhoz. Eddig a pontig huzalozták be évekkel ezelőtt a barlangászok kommunikációjára szolgáló telefonhálózatot, ugyanis gyakori feltárási helyszínről van szó

– mondta el az Indexnek Horváth Richárd, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat (BMSZ) országos szakmai vezetője.

Mark Dickey olyan jól reagált a kezelésre, hogy a beavatkozást követően pár nap múlva talpra állt. Ezután, szeptember 9-én 14.28-kor tudta az ECRA nemzetközi mentőalakulata Zádor Zsófia, az életét megmentő magyar orvos felügyeletében magyar–bolgár–horvát barlangászok biztosításával együtt megkezdeni a felfelé mászást.

 

Kilenc nap után, kedd hajnalban sikerült kijutnia Mark Dickey amerikai barlangásznak, aki Törökország harmadik legmélyebb barlangjába merészkedett le.

Ötvennyolc és fél óra megfeszített munkával, tíz ország csaknem 200 háttéremberének közreműködésével sikerült felszínre hozni Mark Dickey amerikai barlangászt, aki napokat töltött el Törökország harmadik legmélyebb barlangjában, az 1276 méteres mélységű Morca-barlangban – derült ki a Magyar Barlangi Mentőszolgálat közösségi oldalán lévő bejegyzésből.

Hétfő este már sejthető volt, hogy a mentőakció hamarosan véget érhet, ugyanis akkor mínusz 150 méteres mélységben járt a hordágy.

A 40 éves Dickey ezerméteres mélységben lett rosszul, gyomor- és bélrendszeri vérzés lépett fel nála, és önerőből képtelen volt feljutni a felszínre. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat volt az első csapat, aki a barlangász segítségére sietett szeptember 2-án, szombaton késő este.

 

Forrás és teljes cikk:

https://index.hu/kulfold/2023/09/12/barlangasz-torokorszag-mentes-mark-dickey-magyar-barlangi-mentoszolgalat-morca-barlang/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search