Minden ami fontos

Késik az új PET-palack visszaváltási rendszer bevezetése

A gyártók lobbitevékenysége miatt(?) késik a betétdíjas rendszer bevezetése, január elseje helyett július 1-jétől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvényén szerdán Budapesten.


 2023 július 1-jén indult el a Mol vezetésével a hulladékgazdálkodási koncesszió, a betétdíjas rendszer elindulását pedig 2024 január elejére tervezték. Jövő év elejétől azonban a polcokon párhuzamosan lesznek elérhetők az 50 forintos betétdíjra jogosító kóddal ellátott termékek és azok, amelyeken ezek még nem szerepelnek, mindez problémákat okozhat a fogyasztóknak. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy az automaták csak az ép minőségű PET-palackot, fém italosdobozokat tudják elfogadni, így el kell felejteni a "tapossa laposra" gondolkodást.

Az uniós előírások szerint Magyarország 90 százalékra növeli az üveg, az alumínium és a PET-palackok visszagyűjtési arányát. (MTI)

Forrás:

https://storeinsider.hu/cikk/kesik-az-uj-pet-palack-visszavaltasi-rendszer-bevezetese

és

https://ujszo.com/kozelet/dragulnak-az-italok-a-betetdij-miatt-indul-a-pet-palackok-visszavaltasa

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search