Minden ami fontos

1957-ben írta meg a Matematika című könyvét, mely a matematika oktatás bibliája lett!

1957-ben írta meg a Matematika című könyvét, mely a matematika oktatás bibliája lett!

„Csak szeretni kell egymást és élni nyugodtan” – Obádovics Gyula százhoz közel a tanári hivatás és az élet nagy kérdéseiről

Hamarosan 97. életévébe lép és kitűnő egészségnek örvend Obádovics Gyula, minden idők legnépszerűbb matematika tankönyvének szerzője, a hazai számítástechnika-oktatás elindítója, akinek neve köznévvé vált az idők folyamán. A matematikus professzornak, aki 55 évet töltött az egyetemi katedrán, nemcsak 66 éve megjelent könyvét, de számtalan jó tanárt is köszönhetünk. Két hét alatt tanult meg magyarul, eredetileg bölcsésznek készült, aktív a közösségi médiában és most is szívesen segíti ki záróvizsgák előtt az ismerősök gyerekeit. A Balaton-partra még mindig rendszeresen kikocog, és természetesen van véleménye a hazai oktatás helyzetéről is.ű

Csak harminc éves volt 1957-ben, amikor megírta a Matematika című könyvét, amely azóta huszonegy kiadást ért meg és a németre fordított kötetekkel együtt több mint 600 ezer példányban kelt el.

– Öt-hat éven át írtam olyan jegyzeteket, amelyeket a szakérettségizők használni tudtak, de mindig azt mondták, „tanár elvtárs, adjon olyan könyvet, amiből tanulhatunk”. Szerencsémre a Műszaki Kiadó 1956-ban kiírt egy pályázatot középsikolai matematikai összefoglalóra, így belevágtam, csak hogy legyen a hallgatóimnak olyan könyv, amit ajánlhatok. Pályázatként 24 oldalas matematikai mintaanyagot küldtem, s ennek alapján engem választottak a könyv megírására. 

Nagyinterjú.

A teljes cikk itt olvasható:

https://www.valaszonline.hu/2023/12/28/obadovics-gyula-matematika-oktatas-konyv-iras-tanitas-bunyevac-interju/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search