Minden ami fontos

Sulyok Tamás az új köztársasági elnök

Sulyok Tamás (Kiskunfélegyháza, 1956. március 24.) magyar jogász, az Alkotmánybíróság elnöke. 2024-től Magyarország köztársasági elnöke.

Életpályája

1980-ban szerzett jogi diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Pályáját bírósági fogalmazóként kezdte a Csongrád Megyei Bíróságon. 1982-ben jogi szakvizsgát tett, majd 1991-ig jogtanácsosként dolgozott. 1991 és 1996 között a Sulyok–Japport, majd 1997-től a Sulyok és Ádám Ügyvédi Iroda ügyvédjeként dolgozott. Ő látta el 1998 és 2002 között a szegedi önkormányzat jogi képviseletét. Egészen alkotmánybíróvá választásáig ügyvéd volt. 2000 és 2014 között osztrák tiszteletbeli konzul volt. 2004-ben az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézetben európai jogi szakjogász képesítést szerzett. 2005 szeptembere óta – meghívott előadóként – alkotmányjogot oktat, szemináriumot és fakultatív kollégiumot tart a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán. 2013-ban PhD fokozatot szerzett a Szegedi Tudományegyetemen.

Novák Katalin lemondását követően 2024. február 22-én Kocsis Máté Fidesz-KDNP frakcióvezető bejelentette, hogy a kormánypártok őt fogják jelölni köztársasági elnöknek. 2024. február 26-án az Országyűlés megválasztotta Magyarország Köztársasági elnökévé.

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sulyok_Tam%C3%A1s_(jog%C3%A1sz)

és

https://infostart.hu/belfold/2024/02/26/meg-ne-add-sulyok-tamas-az-uj-koztarsasagi-elnok

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search