Minden ami fontos

A dunakeszi Szent Mihály templomról ír a Csodálatos Magyarország

A Szent Mihály-templom a város egyik legrégebbi épülete, ahol a meghitt látogatás során rengeteg művészi alkotásban gyönyörködhetünk.

A Duna-parti város napjainkban a budapesti agglomeráció egyik legnagyobb ütemben fejlődő települése, története egészen visszanyúlik a római időkig. Ha aktív kikapcsolódásra vágyunk, akkor ott a Duna part, ahol kiváló lehetőség nyílik a bringázásra, a kényelmes sétára és felfedezhetjük régi épületeit, szecessziós házait. A város fő építészeti emléke, és egyben legrégebbi épülete a kéttornyú Szent Mihály-templom, mely 1756-ban épült.

A Szent Mihály-templom jelenlegi formáját az 1756-os építés után közel kétszáz évvel, 1937-ben, a bővítése során nyerte el. Az új Nagytemplomot közvetlenül az Öregtemplom mellé építették, és a két templom jelenleg egységes belső teret alkot. A felszentelés Szent Mihály napján az arkangyal tiszteletére történt, akinek nevét azóta is őrzi.

A főbejáraton belépve a két torony között húzódó – az orgonakarzat alatt lévő – előtérbe jutunk, ahonnan egy kis kőkeretes ajtón keresztül lehet megközelíteni a karzatot és a déli harangtornyot. Az orgonakarzat mellvédjének közepén Szent Cecíliának a domborműve látható, az előcsarnokba belépve Szent Rita szobra fogadja a híveket. Az épület legszebb műtárgya, az Öregtemplom hajdani főoltárképe, az osztrák Joseph Planck, Szent Mihályt ábrázoló olajfestménye a XIX. század közepéről.

Az Öregtemplom apszisában lévő oltáron a gyermek Jézust karjában tartó Szent József nagy méretű szobra áll, fölötte, a szentély félkupolájában Krasznai (Krausz) Lajos 1961-ben készült, Atyaistent ábrázoló szobra látható. Az Öregtemplom második szakaszának északi falán fehér márványtábla látható, a templom alatti kriptában eltemetett Kádár család tagjainak felsorolásával. A kriptában még három plébános sírhelye található.

A főhajót diadalív választja el a szentélytől, amelynek közepén helyezkedik el a templom főoltára. A díszes, neobarokk szentségház fölé csavart oszlopos baldachin került, ami lényegében Bernini híres római Baldacchinójának, és egyben az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus oltárának kicsinyített másolata. A templom jelenlegi orgonáját Baróti Istvánnak, az esztergomi bazilika orgonistájának tervei alapján a dunakeszin készítették 2009–2010-ben.

Miután a templomoknak a hitéleten túl különös látványa, akusztikája van, ott feltöltődés és emelkedett hangulat várja a betérőt.

A település védőszentje Szent Mihály, akinek tiszteletére évről évre megrendezik a Szent Mihály-napokat, amely minden korosztály számára kikapcsolódásra alkalmas programot kínál.

 

Forrás:

https://csodalatosmagyarorszag.hu/latnivalok/templomok/szent-mihaly-templom-dunakeszi/

de erről több itt olvasható:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Mih%C3%A1ly-templom_(Dunakeszi)

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search